Autor

Tamas Lukacs

Du bist nicht angemeldet!
Anmeldung Registrieren Kennwort vergessen
 hu
PDF

Képzés Európában

Lengyelország és Csehország oktatási rendszerének összehasonlítása

von Tamas Lukacs, 2010

Az ember azt gondolná, hogy az Európai Unión belül az iskolarendszerek között nincs különbség vagy csak egy kicsi.Mint például a magyar és a cseh iskolarendszer között minimális eltérés van.Ezzel szemben a lengyelek oktatása gyökeresen eltér a fent említett kettőhöz képest.Példaképpen egy rövid ismertetőben bemutatnám e két rendszert.

Az óvoda mindkét országban 6 éves korig tart, ami után az általános iskola következik.Az általános iskola Csehországban 9 éves, míg a lengyeleknél ez az iskolatípus csak 6 évig tart.Ezután Lengyelországban a gimnázium következik, ami 3 év.A gimnázium elvégzése után egy vizsgát kell tenni, ami után a tanuló az első iskolaválasztása előtt áll.Ekkor döntheti el, hogy szakiskolába, highschoolban vagy technikumban tanul tovább.A szakiskolában 2-3 évig tart az okatatás, ami után egyből munkába lehet állni.A highschool 3 évig tart.Ennek a 3 évnek a végén érettségi vizsgát kell tenniük a diákoknak.A technikum 4 éves képzés, ami után újabb választási lehetőség van, ami a következő kettő lehetőséget takarja:Egyből munkába állni vagy érettségi vizsgát tenni és utána az egyetemen továbbtanulni.Az egyetem Lengyelországban 3-5 évig tart.Ezután a tanulmányaikat diplomával zárják.

A csehek az észak-keleti szomszédaikkal ellentétben már a 9 éves általános iskolai képzés után egyből választás előtt állnak, mivel már ekkor el lehet dönteniük, hogy gimnáziumban, szakközépiskolában vagy szakiskolában tanulnak tovább. Mindhárom iskola 4 éves képzést nyújt. A 4 év elteltével a gimnazisták és a szakközépiskolás diákok érettségivel zárják tanulmányaikat, míg a szakiskolások eldönthetik, hogy dolgozó embernek állnak rögtön az iskola után vagy megpróbálkoznak az érettségivel.Az érettségi után kezdik meg az egyetemen a tanulmányaikat a fiatalok. A cseh egyetemi rendszer két részből áll. Az első egy rövid tanulmányt foglal magában, ami 3 éves.Az úgynevezett hosszú tanulmány 6 éves, ami után a végzős egyetemisták diplomát és autómatikusan különféle egyetemi titulusokat kapnak.

Véleményem szerint, az iskolarendszerek közötti különbség nem jó, mivel ez megnehezíti a külföldi tanulmányokat.Az egységesített iskolarendszer közelebb hozná az országokat egy egységes EU-hoz, ezáltal egyszerűbbé tenné az életet.

Magst Du diesen Artikel?

Du musst Dich anmelden, um abstimmen zu können.


 

 

Zeige Deine Meinung auf Facebook

Schreibe Deine Meinung zu diesem Artikel:

Du musst Dich anmelden, um Deine Meinung eingeben zu können.